KAROLINAI MAGYAR GYÜLEKEZET

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Home

Hungarian Church in the Carolinas

E-mail Print PDF

“De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézsaiás 40,31)

Ézsaiás próféta szavai ma is igazak és megállnak. Az Úrban való bizakodásra van szükségünk, ahhoz hogy szárnyra keljünk és megerősödjünk, vagy megújuljunk közösségeinkben a földnek ezen a részén is. Hűséges a mi Istenünk, aki a kicsiny kezdetekkor megerősödéssel biztat, és ha útközben lankadnánk megújulással bátorít. A 2009-es évben, a mi kicsiny kezdetünk idején, ezzel a hittel és bizakodással tekintettünk Istenre.


Áldásos évet tudhat maga mögött a Karolinai Magyar Gyülekezet, melyek közül néhányat szeretnék röviden megemlíteni. Januárban megválasztottuk a gyülekezet elöljáróit, a presbitereket (6 presbitert és 2 pót-presbitert). A választást követően, a presbitérium elkezdte munkáját, a  különböző feladatköröknek felelősei lettek: gondnok, számvevő, szervezésben segítkezők. A presbitérium határozatot hozott többek között a gyülekezet hivatalos bejegyezteteséről, saját gyülekezeti honlap létrehozásáról (www.carolinashungarianchurch.org), a gyülekezetet fenntartó járulékról, és még számos kérdésben döntött. Tavasszal, Kovács Enikő gondnoknővel közösen képviseltük gyülekezetünket az Amerikai Református Egyház Keleti Egyházmegyéjének éves közgyülésén.

Találkozóinkon az elmúlt év folyamán alkalomhoz és időszakhoz  illő programokat is szerveztünk. Februárban, farsang jegyében fánksütés és jelmezverseny volt főként a gyerekek nagy örömére.  Márciusban, a Nemzeti ünnepünkre emlékeztünk egy rövid előadással, melyet Kozó Melinda történész tartott meg, valamint Kossuth nótákat énekeltünk. Húsvéti istentiszteletünkön első alkalommal kiszolgáltuk az Úr szent vacsoráját. A nyári hónapokban volt közös kajakozás, focizás, néptánc tanulás, meglátogattuk a Thornwell gyerekotthont.

Szeptemberben, a rendhagyó módon megtartott istentisztelet és találkozó után, székelykapu megáldására került sor Waxhow városkában Charlotte (NC) mellett. A székelykaput egyik presbiterünk Kis Károly készítette. Mindannyiunk számára, akik ott lehettünk nagy öröm volt a székelykapu körül megállni és Istent áldani azért, hogy csodálatosan vezetve lépteinket kimunkálta a kapuállítás lehetőségét. Károly már több alkalommal is vállalt és végzett áldásos szolgálatot a gyülekezet számára: fánkot és palacsintát sütött sokunk örömére.

Októberben vendégünk volt Erdélyből, Kovásznáról, Cseh Béla tanár úr vezetésével a Tiszta Szív leánykórus. Vendégeink jó hatással voltak kis közösségünkre. Jelenlétük és gyönyörű éneklésük által is biztatást és bátorítást nyertünk arra, hogy érdemes tovább mennünk azon az úton, melyre Istenünk állított bennünket. Köszönet mindazoknak, akik a kórus fogadásában és ellátásában bármivel is a segítsegünkre voltak

November folyamán a gyülekezet hivatalos bejegyeztetése megtörtént. Hivatalos nevünk: Hungarian Church in the Carolinas

A 2009-es évet decemberben karácsonyi istentisztelettel zártuk. Hálásak vagyunk Istennek, hogy megáldotta életünket, hogy testvéreket és barátokat adott, akiknek közösségében hitünket, nyelvünket gyakorolhatjuk és megtarthatjuk. Örökkévaló Istenünk áldásában és megtartásában bizakodva nézünk a jövendő felé.
Isten áldd meg a magyart! Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Karolinai Magyar Gyülekezet

 

Magyar találkozó

Next meeting

Columbia, SC

Saturday, January 14th, 2012

[More Info -- 2012 Events]


News Letter - Levelezõlista

Feliratkozás / Sign up here!

Email:




Share on facebook